A legjobb színésznőnek járó elismerést megosztva kapták a produkció női szereplői: Fodor Piroska, Hajdu Imelda és Raisa Ané, a legjobb színész díját pedig Benedek Botond Farkasnak, Ciugulitu Csabának, Ştefan Murának és Nagy Istvánnak ítélte oda a zsűri.
Interkulturális párbeszéd – tevékenységi beszámoló
Az Interkulturális párbeszéd a kortárs színház eszközeivel című projekt IV. kiadásának keretében két előadást tűzött műsorra a Yorick Stúdió a 2012-2013-as színházi évadban: Székely Csaba Bányavakság és Peca Stefan: Románia 21 című színdarabját. A program célja a nemzetiségek és a kultúrák közti párbeszéd kezdeményezése és elősegítése a két drámaíró, a két színpadra állítandó darab, a két előadás és közönségük révén, a modern kísérleti színház eszközeivel, nemkonvencionális színházi térben, valamint egy fiatal, dinamikus, nyitott – és minél népesebb – közönség megformálása.
Unidrama fesztivál
E hét hétfőjén elkezdődött Marosvásárhely egyik, szép hagyományokra visszatekintő és a maga nemében igencsak egyedi kulturális fesztiválja. Az Unidrama című színházi szemle, amely – mint azt neve is mutatja – monodrámák sorát kínálja a közönségnek. Az évek óta a 74 Színház – idén pedig a Művészeti Produkciós Ház – által szervezett fesztivál ez évben több újdonsággal is várja az érdeklődőket október elseje és hetedike között: öt helyszínen zajlanak programok, amelyek között színházművészeti konferenciát találunk: utóbbi díszvendége a jeles román színművész, Marcel Iureş. Az előadásokra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, az Ariel Színházban, valamint a Square No. 7, a The Office, illetve a J’ai Bistrot kávézókban kerül(t) sor.
Ami a monodráma-szemle soron következő műsorát illeti, a program a következő: szerdán, 21 órakor – A nem létező madár (játssza Raluca Mara). Square No. 7.
Csütörtökön 13 órakor – Bevezetés a monodrámába (konfe-rencia). Meghívottak: Marcel Iureş és Alina Nelega. (Square no.7). 19 órakor: Bolyai (játssza Sebestyén Aba). Ariel Színház. 20 órakor: A Hop Gála nyertesei: A zenét hallgató ember (játssza Alin Stanciu). Equus (játssza Andrei Chiran). A szörny (játssza Adrian Tofei). The Office Club. Pénteken 21 órakor: A jólelkű tolvaj (játssza Adelin Ilie). J’ai Bistrot.
Forrás és további részletek: e-népújság.ro – Elkezdődött az Unidrama fesztivál
A Bolyaira (Kocsis István: A Tér – Monodráma Bolyai János hitéről, küzdelméről és szerelmeiről) pedig mindenkit szeretettel várunk!
BányaviLág
Kormos László beszámolója a jászberényi MaloM színházi előadásról a jászberényonline-on: BányaviLág.

Fotó: Szalai György
Románia 21 a Yorick Stúdióban
Szeptember 23-án, vasárnap 18 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termében kerül sor Peca Stefan: Románia 21 című drámájának magyar nyelvű ősbemutatójára.
A Románia 21 című előadás a Yorick Stúdió Kultúraközi párbeszéd a kortárs színház szemszögéből – IV. című projektjének a része, amelynek keretében egy magyar, illetve egy román kortárs szerző drámája kerül színre. Miután a projekt első részeként, augusztus 13-án bemutattuk a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Székely Csaba Bányavakság című drámáját, szeptember 23-án 18-órától kerül sor a projekt második drámájának a bemutatójára. Peca Ștefan România 21 című drámáját Demény Péter fordította, és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakos hallgatóinak az előadásában kerül színre, Andrei Gherghe rendezésében.