Az Interkulturális párbeszéd a kortárs színház eszközeivel című projekt IV. kiadásának keretében két előadást tűzött műsorra a Yorick Stúdió a 2012-2013-as színházi évadban: Székely Csaba Bányavakság és Peca Stefan: Románia 21 című színdarabját. A program célja a nemzetiségek és a kultúrák közti párbeszéd kezdeményezése és elősegítése a két drámaíró, a két színpadra állítandó darab, a két előadás és közönségük révén, a modern kísérleti színház eszközeivel, nemkonvencionális színházi térben, valamint egy fiatal, dinamikus, nyitott – és minél népesebb – közönség megformálása.   

Székely Csaba: Bányavakság című előadásunk próbáit 2012 június 15-én kezdtük el, a bemutató előadásra – mely egyben a darab ősbemutatója is – 2012 augusztus 13-án került sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében, Sebestyén Aba rendezésében. Az előadást azóta 6 alkalommal játszottuk igen nagy sikerrel, alkalmanként kb. 100 néző részvételével, így azt eddig egy összesen kb. 700 fős publikum tekinthette meg.

Második előadásunk, a Románia 21 próbafolyamata 2012. július 25-én vette kezdetét, a bemutató előadásra pedig 2012 szeptember 13-án került sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Termében, az előadás rendezője Andrei Gherghe. Ez az előadás azóta 2 ízben került bemutatásra, alkalmanként kb. 80 személy részvételével, így eddig összesen kb. 250 néző tekinthette meg.

 

Interkulturális párbeszéd a kortárs színház eszközeivel című projektünk IV. kiadásának a támogatói – a támogatások nagyságrendi sorrendjében – a Román Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, Marosvásárhely Város Polgármesteri Hivatala, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, valamint a Maros Megyi Tanács.

A projekt 2012. november 15-én zárul, az előadásokat viszont továbbra is játszani fogjuk a 2012-2013-as színházi évadban.