Szeptember 23-án, vasárnap 18 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termében kerül sor Peca Stefan: Románia 21 című drámájának magyar nyelvű ősbemutatójára.
A Románia 21 című előadás a Yorick Stúdió Kultúraközi párbeszéd a kortárs színház szemszögéből – IV. című projektjének a része, amelynek keretében egy magyar, illetve egy román kortárs szerző drámája kerül színre. Miután a projekt első részeként, augusztus 13-án bemutattuk a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Székely Csaba Bányavakság című drámáját, szeptember 23-án 18-órától kerül sor a projekt második drámájának a bemutatójára. Peca Ștefan România 21 című drámáját Demény Péter fordította, és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakos hallgatóinak az előadásában kerül színre, Andrei Gherghe rendezésében.
Az előadás létrejöttét az Országos Kulturális Alap (AFCN), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Maros Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány támogatja.
Partnerintézmények: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.