A Yorick Stúdió Színház jogi hátterét képező Yorick Kulturális Egyesület 2004 júniusában alakult meg hivatalosan, ezt azonban egy hosszú folyamat előzte meg. Először csak gondolatban fogalmazódott meg egy alternatív, kísérleti színház létrehozásának terve, de ez a gondolat idővel egyre jobban megerősödött, míg végül elsődleges célkitűzésünkké vált. Úgy éreztük, szükség van egy olyan műhelyre, ahol az addigi hosszú, éjszakákba nyúló beszélgetések, tervek, viták termékeny talajra lelnek. Így, és ezért született meg a Yorick.

Egy újfajta színt szeretnénk adni a magyar kulturális életnek Marosvásárhelyen, de ennek határain kívül is, egy újszerű, merészebb színházi gondolkodás által. Meggyőződésünk, hogy a közönség nyitott az újra, a másra. Ezért olyan kistermi vagy nem-konvencionális színházi térben létrehozandó előadásokat tervezünk, melyekben tág teret szánunk a kísérletezésnek. Fő célkitűzésünk a kortárs drámairodalom népszerűsítése, színpadra állítása és a klasszikus szövegek új, korszerű színházi nyelvezeten való megszólaltatása.

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala tevékenységünk színhelyéül rendelkezésünkre bocsátotta jelképes bér fejében a Marosvásárhelyi Vár Mészárosok Bástyájának alsó szintjét, ahol előadásainkat, rendezvényeinket létrehozhatjuk.

Célkitűzéseink megvalósítása érdekében elsősorban fiatal alkotókkal, színészekkel, rendezőkkel, képzőművészekkel szeretnénk együtt gondolkodni, együtt dolgozni.

Folyamatosan együttműködünk elsősorban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemmel, valamint más civil szervezetekkel, érdeklődőkkel. Igyekszünk a jövőben is fenntartani ezeket a kapcsolatokat, és lehetőleg újakat is kiépíteni. Nyitottak vagyunk bármilyen újszerű gondolat, ötlet és segítség iránt.

Előadásainkat, kulturális programjaink anyagi hátterét pályázatok útján teremtjük elő. Jelentősebb támogatóink voltak a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szülőföld Alap, a Communitas Alapítvány, az Eurotrans Alapítvány, a Román Kulturális és Vallási Minisztérium, a Román Nemzeti Kulturális Alap, a Maros Megyei tanács, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala. Fontosabb partnereink a Richter Gedeon Románia, VimSpectrum, Novocom Consult, EvoLine, Surub Trade, AquaServ.